Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Múzeumi vetítések
|
Budapest, január 25. - március 14.
Két múzeum két képzőművészeti tárlatához is kapcsolódik egy-egy vetítéssorozat: az Ernst Múzeumban január 19-én nyílt Natalia LL-életmű-kiállítás kapcsán lengyel filmeket nézhetünk, míg Bernar Venet Mélycsarnok-beli (a Műcsarnok...
...projektgalériája) tárlata apropóján olyan mozgóképes alkotásokat mutatnak be, amelyekben hangsúlyos szerepe van a térábrázolásnak. A megjelenített tér néhol szimbolikus vagy szakrális, esetenként az individuum belső labirintusa, álom vagy káprázat, végtelenül tág vagy éppen nyomasztóan szűk világ. 
 
A két vetítéssorozaton négy-négy filmet vetítenek. Az egyalkalmas belépő ára 800 forint, de a teljes programra (azaz a nyolc vetítésre) bérlet is váltható, 2.500 forint ellenében. A kísérőrendezvény sorozatszerkesztője Cieklinski Sándor, a filmeket pedig minden alkalommal más-más szakértő vendég (filmesztéta vagy épp filmrendező) mutatja be a közönségnek. 
 
 
Részletes program: 
 
Natalia LL Opus magnum című kiállítását kísérő filmvetítések, Ernst Múzeum 
 
Jan. 25., 19.00: Az érem másik oldala (Rewers. r.: Borys Lankosz, 2009, 99 perc, magyar felirattal). A filmet bemutatja: Mátyás Péter, filmesztéta. 
Febr. 8., 19.00: Szexmisszió (Seksmisja. r.: Juliusz Machulski, 1984, 120 perc, magyarul beszélő). A filmet bemutatja: Varró Attila, filmesztéta. 
Febr. 22., 19.00: Übü király (Ubu król. r.: Piotr Szulkin, 2003, 90 perc, magyarul beszélő). A filmet bemutatja: Varga Balázs, filmesztéta. 
Márc. 7., 19.00: Négy éjszaka Annával (Cztery noce z Anna. r.: Jerzy Skolimowski, 2008, 90 perc, magyarul beszélő). A filmet bemutatja: Cieklinski Sándor, filmesztéta. 
 
 
Bernar Venet New York, Versailles, Budapest című kiállítását kísérő filmvetítések, Műcsarnok 
 
Febr. 1., 19.00: Oszlopos Simeon (Simon del Desierto. R.: Luis Bunuel, 1965, 52 perc) és Andalúziai kutya (Un chien andalou. r.: Luis Bunuel, 1929, 15 perc). A filmeket bemutatja: Mátyás Péter, filmesztéta. 
Febr. 15., 19.00: A londoni férfi (r.: Tarr Béla, 2007, 132 perc). A filmet bemutatja: Rényi András, művészettörténész. 
Febr. 29., 19.00: Playtime (r.: Jacques Tati, 1967, 115 perc). A filmet bemutatja: Báron György, filmtörténész-filmesztéta. 
Márc. 14., 19.00: Iszonyat (Repulsion. r.: Roman Polanski, 1965, 110 perc). A filmet bemutatja: Janisch Attila, filmrendező. 
 
 
(Műcsarnok)
 
2012.01.23
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 20., vasárnap

Bernát, Felícia
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.