Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Külföldön is bemutatkozik a Kiscsillag
|
Lovasi András zenekara Londonba látogat, ahol fennállása első "nyugati" koncertjén áll színpadra. A Kiscsillag a Quimby, a 30Y nyomdokaiban haladva lép fel a brit fővárosban.
Immár nem „a másik együttes”, s talán már nem is „komolyan vett hobbizenekar”, hanem annál jóval több Lovasi András együttese, mely két album után harmadik nagylemezét készíti, ám menet közben időt szakít arra, hogy a hazai fesztiválszezon befejeztével külföldön is bemutatkozzon.

A Kiscsillag szeptember 9-én, londoni magyarok által életre hívott Drum & Monkey szervezőcsoport jóvoltából lép fel a brit főváros egyik legendás klubjában, a Camden Underworldben (az elmúlt egy évben, hasonló szervezésben, leginkább a külhoni magyarokat megcélozva járt már a Temze-parti metropoliszban a Quimby, a 30Y vagy a HS7 is).

Lovasiék koncertjén az előzenekar a több stílust (funkot, art-rockot, poszt-punkot) keresztező, két angol-egy magyar Mindpilot, a Kiscsillag pedig különleges vendéget is színpadra invitál majd, a zenekar
tiszteletbeli tagja, Rátgéber László sztáredző személyében.

Fellépők: Kiscsillag, Mindpilot
Helyszín: London, Underworld
Időpont: 2011. szeptember 9., 19.00
 
2011.08.10
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 20., vasárnap

Bernát, Felícia
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.