Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

10. Hírös Kupa
|
Kecskemét, Gokart Stadion, 2010. szeptember 4 - 5.
Nagy múltra tekint vissza a gokartsport Kecskeméten. Az utóbbi években nagyon elhanyagolt pálya végre felébredt Csipkerózsika-álmából. 2007-ben újraaszfaltozták, azóta nagy élet folyik itt, a városközponttól nem túl messze.
Bármely nap kilátogatsz a pályára, láthatsz gokartosokat és motorosokat is, sőt, ki is próbálhatod, akár még versenygokartba is beleülhetsz. Minden nap reggel 8-tól este 8-ig van lehetőség bérgokartozásra.
 
Ebben az évben 30. születésnapját ünnepli a kecskeméti Gokart Stadion. Az elmúlt időkben megfordult itt mindenki, aki a magyar autó-, motor- és gokartsportban számít, sőt, volt itt már Európa- és világbajnokság is. Szeptember 4-én és 5-én is találkozhatsz nagy versenyzőkkel, hazai és nemzetközi nevezők is lesznek a pályán, ugyanis nem csak a pálya jubilál, hanem most rendezik meg a 10. Hírös Kupát is. Amatőrök és profik több korcsoportban és kategóriában mérik össze tudásukat. 
 
A futamok között, míg a versenyzők jól megérdemelt ebédidejüket töltik, addig a "Médiafutamon" a helyi celebek mérik össze tudásukat. Szurkolj Te is a Kecskeméti Estnek! Magával ragadó érzés ott állni a pálya szélén, és a csikorgó gumik, felbőgő motorok hangját hallgatni, míg végül a legfélénkebb ember is (azaz én) a benzingőztől megrészegülve megy egy kört a pályán gokarttal, persze szigorúan versenyen kívül! 
 
Gyere el te is! 
 
MunK
2010.08.27
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 7., kedd

Tódor, Rómeó

Romantikus téli esték Ajka, 2012. február 1 - 28.

Országok, tájak, emberek Győr, 2012. február 2 - 23.

XLIX. Természetbarát Hét (Debrecen, 2012) Debrecen, 2012. február 5 - 12.

VÉKA Filmklub Veszprém, 2012. február 8., szerda

Audiovizuális Művészeti Fesztivál 2012 Budapest, 2012. február 10 - 12.

Tagok: túl az 1 millión